A TOPITEC® EXPERT gépek Németországban több díjat nyertek neves technológiai és szakmai versenyeken.  A Plus X díj, egy németországi innovációs díj, mely a márka minőségét hivatott véleményezni. A 2018-as megmérettetésen több pontban is kiemelésre került a TOPITEC keverőrendszerek legújabb tagja, a TOPITEC® EXPERT. A szakértő gárda több tulajdonsága alapján is az első helyre sorolta a készüléket. […]

EXPOPHARM 2018-ban szintén tartogatott újdonságokat és érdekességeket. Cégünk immáron több mint 10. alkalommal vesz részt Európa legelismertebb és egyik legnagyobb, kifejezetten gyógyszerészeknek szánt kiállításán. Ez évben Münchenben került megrendezésre az esemény. A rendezvény minden szempontból iránymutató Európában. A legtöbb technikai újdonság és termék itt megtalálható. A legnagyobb cégek minden évben ezen a szakmai fórumon mutatják […]

A TOP 100 verseny 25. alkalommal választotta ki a leginkább innovatív cégeket Németország kkv-ágazatában. Ebben az évben az APOSTORE GMBH ezen innovációs vezetők közé tartozik. Ez a TOP 100 tudományos igazgatója, Dr. Nikolaus Franke professzor elemzésének eredménye volt. Ezzel partnerünk az Apostore GMBH-nak harmadik alkalommal sikerült elérnie ezt az innovációs elitet. A független kiválasztási folyamatban, a […]

Elkészült új APOSTORE termékspecifikus oldalunk! Cégünk számára stratégiai partner a németországi APOSTORE komissiózó automatákat gyártó és forgalmazó anyacég. A januártól általunk Magyarországon forgalmazott és értékesített APOSTORE komissiózó automatának szerettünk volna egy precíz és megfelelő színvonalú bemutató oldalt készíteni, mely megfelelő módon tájékoztatja az érdeklődő jövőbeli ügyfeleinket. WWW.FUTUREPHARMACY.HU Az oldal elkészült és sok szeretettel prezentáljuk a […]

A PATIKAROBOT Magyarországon cégünk tapasztalata alapján nagy érdeklődés mutatkozott a gyógyszertárak automatizálására. Több éven keresztül volt lehetőségünk az egyik piacvezető márkát országunkban bevezetni és ismertté tenni. Tapasztalatainkat összegyűjtve és a lehetőségeinket mérlegelve megalapozottnak éreztük, hogy egy harmadik komissiózó automatát biztosítsunk a magyarországi gyógyszerészeknek. Szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy vállalkozásunkon keresztül Magyarország számára újra elérhető piacvezető komissiózó […]

A gyógyszertárak számára már évek óta egy kiegészítő termékcsaládot jelentenek a manikűr és pedikűr eszközök. Az APOLINE termékcsalád Solingenben készül több évtizedes tapasztalattal. Németországban a legnépszerűbb manikűr eszköznek számítanak. Lendítse fel forgalmát ezen termékekkel, vagy csak lepje meg magát egy tökéletes minőségű manikűr eszközzel.   Miért érdemes az APOLINE termékcsaládot készleten tartani a gyógyszertárban? Mert […]

Magisztrális gyógyszerkészítés: Porosztás. Mi segítünk! Fordult már elő Önnel, hogy egy vényt megkapva felsóhajtott, hogy “ez egy osztott por”, esetleg találkozott az új gyógyszerészi FoNo-ban a kiadhatóvá vált C-vitamin porral? Ha igen, akkor engedje meg, hogy megkönnyítsük a munkáját, és egyszeri befektetéssel órákat spóroljunk gyógyszertárának. Miért ne készíthetné el kapszulában az osztott porokat páciensei számára? […]

Apró eszközök, melyek nélkülözhetetlenek minden laborban Minden laboratóriumban történő munkafolyamat megfontolt és átgondolt tervezés szerint kerül lebonyolításra. Mint azt gyógyszerésztudományi egyetemeinken oktatják és tanítják, a precíz és átgondolt munka a kész termékben mindig tükröződik. Kis dolgok is nagy segítséget tudnak nyújtani a laboratóriumban. Ezen gondolat akkor fogalmazódik meg az emberben, mikor egy ilyen kis eszközt […]

Videóval frissült a TOPITEC® termékbemutató oldalunk és egyéb kiegészítő termékek kerültek feltöltésre, hogy a legmodernebb és legfrissebb megoldásokat mutathassuk be magyarországi partnereink számára! Sok érdeklődő kérte, hogy mutassunk videót a Topitec® keverőgép rendszerről. A kéréseknek megfelelőn feltöltésre került a gép használatára vonatkozó és azt részletesen bemutató videó. Egyenlőre német nyelven hallgatható a felvétel, de hamarosan magyar […]